A csokordobás hagyománya - avagy 3+1 csokordobás ötlet és egyéb játékos megoldások
Imádom a virágokat és az összeillő gyönyörű dekorációkat.
A legtöbb esküvőn ma már szinte kihagyhatatlan programpont a csokordobás, amelyre általában a szertartás után kerül sor.
Ehhez a menyasszonyok manapság gyakorta már eleve megrendelnek egy második csokrot a virágkötőtől, hogy megtarthassák a sajátjukat emlékbe.
A dobócsokor tulajdonképpen a menyasszonyi csokor kisebb mása, kevésbé díszes változatban, ez a csokor is illeszkedik az esküvő stílusához, hangulatához és színeihez.
Mindenki ismeri a hozzá kötődő babonát: a menyasszony által eldobott virágcsokor megjósolja, melyik vendégnek kötik be legközelebb a fejét.
Éppen ezért a hajadon lányok között a dobócsokor nagy érték, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem ettől függ, mikor is mennek férjhez.
Az említett hagyomány nagy múlttal büszkélkedhet: már a 19. századi Angliában is a magasba repültek az esküvői virágcsokrok.
Úgy tartották, hogy a menyasszony megérintésével az ő szerencséjéből átszállhat a vendégre is, így – mivel ebben az időben sok fiatal nő számára a gazdasági stabilitást csak a házasság jelenthette – mindent megtettek azért, hogy az ifjú párhoz hasonló boldogságban részesülhessenek.
Az elbeszélések szerint pedig odáig fajulhatott a helyzet, hogy a menyasszony saját maga és ruhája védelmében inkább bedobta csokrát a házasodni vágyó hajadonok közé.
3+1 csokordobás ötlet
1. Menyasszonyi csokor dobása
Egyes menyasszonyok számára teljesen egyértelmű, hogy a saját csokrukat dobják el, nem pedig egy dobócsokrot.
Ez egyébként eredetileg így volt szokás, ám mivel a menyasszonyok sajnálták odaadni a menyasszonyi csokrot másnak, így ma már a virágkötővel készíttetnek egy hasonló változatot.
Ezt a trükköt sokan ellesték, ma pedig már alig-alig akad ara, aki megválna a csokrától.
2. A klasszikus dobócsokor
A klasszikus dobócsokor nagyon hasonló a menyasszonyi csokorhoz. Többnyire ugyanolyan virágokból készül, csak a mérete kisebb.
3. Több kisebb dobócsokor
Nagyon izgalmas megoldás, ha a dobócsokor 2-3 kisebb csokorból áll össze, hiszen így egyszerre több lányt is meglephetünk vele.
Ezeket a csokrokat a menyasszony a csokordobás során egyszerre, és külön-külön egymás után is eldobhatja, a lényeg az, hogy örömet szerezzen vele többeknek.
+1:Célzott ajándék
Sok alkalommal volt rá példa, hogy a menyasszony úgy tett, mintha el akarta volna dobni a csokrot, majd megfordult, és odasétált vele egy barátnőjéhez, akinek tiszta szívből kívánta, hogy mihamarabb boldog házasságban éljen.
Ha nektek is van ilyen barátotok, lepjétek meg ezzel a kedves gesztussal, biztosan sosem feledi majd el!
Játékos megoldások:
1.Egy jóval játékosabb megoldás, amivel az egész násznépet bevonhatod és megmozgathatod, ha a csokrot egy (átlátszó) dobozba teszed, lelakatolod és mindenkinek kiosztasz egy kulcsot. A virág azé a vendégé lesz, akinek a kulcsa beleillik a zárba és kinyitja a lakatot.
2.Amivel még gyakran kiváltják a klasszikus módszert, az a hagyomány kifordítása. Ennek a lényege, hogy az egyedülálló vendégek helyett azokat hívod a tánctér közepére egy dal erejéig, akik már házasok. A ceremóniamester levezénylésével a tánc alatt sorban hívd azokat a párokat, akiknek 1-5-10 éve volt az esküvője. Így a végén azok kapják a csokrot, aki a leghosszabb ideje egy párt alkotnak. Ez a megoldás egy szép, kedves és kifejezetten megható része lehet a nagy napnak.
3.Egy másik népszerű opció, hogy a vendégek közül nem csak az egyedülálló nők, hanem a csokordobás után a férfiak is felsorakoznak. Ezt követően a vőlegény dobja a menyasszony harisnyakötőjét az agglegények közé. A történet jelentősége ugyanaz. Amelyik fiatalember elkapja a harisnyakötőt, ő fog legközelebb megnősülni.
Napjainkban azonban sokan azt gondolják, hogy ezek a hagyományok inkább zavarba ejtőek, mint mulatságosak, mivel könnyen kellemetlen helyzetbe hozhatod az egyedülálló vendégeket azzal, hogy kiemeled őket a tömegből.
Ezért fontos előre megfontolni, hogy milyen fogadtatásban részesülhet, ha felsorakoztatod az egyedülálló női, férfi ismerőseidet. Lehetséges, hogy a vendégek között sokan várják az esküvő ezen pontját és jó szórakozásként tekintenek rá, azonban, ha felmerül benned az a gondolat, hogy a többségben inkább kellemetlen érzést kelt majd, és sokan inkább részt sem vennének benne, akkor a jó hangulat megőrzése érdekében megfontolandó a tradíció kihagyása, esetleges módosítása.
Tévhitek a polgári ceremónia kapcsán - avagy milyen egy klassz esküvői szertartás?
A polgári szertartás kapcsán rengeteg tévhit, kérdés kering a köztudatban. Hogyan is zajlik pontosan maga a polgári szertartás? Mikor és hol tudjátok megköttetni hivatalosan a házasságot? Mi a különbség az anyakönyvvezető és a szertartásvezető között? A teendők listája végtelen, de most ebben a cikkben a polgári ceremóniával kapcsolatban szeretnék nektek egy kis támogatással és információval szolgálni.
Miért érdemes esküvői menetrendet, más néven esküvői forgatókönyvet írni?
Sokan mondják, hogy “NAGY NAP”, meg az “ÉLETETEK LEGSZEBB ÉS LEGFONTOSABB NAPJA”, én szeretem inkább úgy mondani, hogy az esküvő a legtöbb ember számára az egyik legfontosabb nap az életében (de azért szívből remélem, hogy mindenkinek van, volt és lesz sok más hasonlóan gyönyörű és fontos napja is még).
Kreatív fotózás a Városligetben
A klassz közösen eltöltött idő, fotózás és a kisföldalatti hangulatának okán jöjjön mèg néhány fotó Timi Bata-ról és Norbert Hegyaljai-ról, a Hősök Tere aznapi hőseiről.
Desert Rose - styled shoot
Nagy szeretettel és izgalommal osztom meg veletek a Desert Rose névre keresztelt stlyed shootom anyagát. A fotózást a sivatag világa inspirálta.
Maja
Imádom az esküvőkreatív fotózásokat! Főleg ha külön napon vannak! Szeretem, ha el tudunk szakadni a konvencióktól, rugalmasabb a rendelkezésre álló idő és lehetőség nyílik egy különlegesebb helyszínen, izgalmasabb környezetben készíteni a páros fotókat.
Balatoni kiruccanás
Még mielőtt tényleg beköszöntene a tél és jönnének a karácsonyi hangulatú képek, még kihasználom az alkalmat néhány nyár végi, vagy éppen ősziesebb fotózás posztolására. A gyönyörű Balaton Felvidéken járunk ismét, ami továbbra is óriási szerelmem.
Dunaföldvári szerelem
Megszakítom a Karácsonyi közvetítést egy kis esküvőzéssel. Az idei évben is sok remek párt, történetüket és családjukat ismertem meg.
Esküvői kreatív a Seychelle - szigeteken
Jani egy csoporton keresztül vette fel velem a kapcsolatot, amikor kiderült, hogy decemberben én is a Seychelle - szigetekre utazom.